Ott hagytam abba az előző részben, hogy ezeknek a rohamoknak a hátterében komplex folyamatok állnak. A legtöbb esetben fizikai és lelki folyamatok összessége idézi elő, de van, hogy csak lelki, ill. csak fizikai ok váltja ki. Itt most csak a hétköznapi jelenségekre térek ki, azokra, amik napi szinten előfordul(hat)nak.

Néha van, hogy tényleg hisztizek*. Ez azonban elég ritka, és nem is tudom sokáig csinálni, mert magam válok nevetségessé a saját szememben. Amire a cím utal, az az a fajta kontrollálhatatlan fizikai-lelki állapot, amit felnőtt koromra sem tanultam meg leküzdeni – szerencsés esetben viszont el tudom halasztani a kirobbanását.

A kommunikációs modulunk köztudottan nem túl jól sikerült. Szinte mindig – még a nagyon jól funkcionáló autisták esetében is – nehézséget jelent a beszélt nyelv megértése. Különösen igaz ez a bonyolult és/vagy hosszú mondatok, illetve a rejtett utalások, vicces, humoros, vagy „képes” beszéd esetén.

Mindig is szorongtam. Nem emlékszem olyan életszakaszomra, amikor nyugodtan teltek volna a mindennapjaim. Persze gyerekként teljesen más formában mutatkozott ez meg, mint manapság.