A kommunikációs modulunk köztudottan nem túl jól sikerült. Szinte mindig – még a nagyon jól funkcionáló autisták esetében is – nehézséget jelent a beszélt nyelv megértése. Különösen igaz ez a bonyolult és/vagy hosszú mondatok, illetve a rejtett utalások, vicces, humoros, vagy „képes” beszéd esetén.

Mindig is szorongtam. Nem emlékszem olyan életszakaszomra, amikor nyugodtan teltek volna a mindennapjaim. Persze gyerekként teljesen más formában mutatkozott ez meg, mint manapság.

Csak egy vers…

Autistának lenni olyan, mintha egyszerre lennék…

Rejtő Jenő óta nem nevettem végig könyvet. Egészen addig, amíg bele nem botlottam Graeme Simsion könyvébe. És már van második része is! Idézet a könyvből kedvcsinálónak: